Vadászat

VADÁSZNI MAGYARORSZÁGON...

Magyarországon él a világ egyik legerősebb dámpopulációja. Ezt az is igazolja, hogy az utolsó két világrekordot Kelet-Magyarországon, a Debrecen közelében lévő Gúthon ejtették el. De világhírű magyar gímbika-populáció is melynek legjelentősebb része a Dunántúl déli és nyugati részén él. A kiváló genetikai adottságok mellett az optimális élőhelyi feltételeknek és a szakszerű vadgazdálkodásnak köszönhetően a magyarországi gímbikavadászat továbbra is őrzi régi rangját.
Szót kell ejtenünk a magyar őzpopuláció világhíréről is, melyet egyrészt a bőséges és kitűnő élőhelyi adottságoknak, másrészt a több évtizedes, tudatos vadgazdálkodásnak köszönheti. Vadászterületeink az ország három részére összpontosulnak, mindegyik más-más adottsággal rendelkezik. 
Az apróvad vadászatban többek között a  nagyterítékű  fácánhajtást ajánljuk Magyarországon, főleg Budapest közelében. Akár 2-3 napos vadászatokat is tudunk úgy szervezni, hogy a csoport mindig új területen vadászik. Valamennyi terület dombvidéken található, a mezőgazdasági területek mellett jelentős az erdők, bokrosok és nádasok aránya is. A fenti természeti adottságoknak és sokéves szakmai tapasztalatunknak köszönhetően a magasan repülő fácánokkal sportos vadászatokat nyújtunk és bár az egyre szigorodó vadászati és természetvédelmi rendelkezések miatt főként a félvadkacsa vadászatát ajánljuk a vízivadvadászatot kedvelő vendégeinknek, ezt egyéb apróvad (fácán, nyúl) és nagyvad (augusztus: őzbak, szeptember: gímbika, október: dámbika) vadászatával kombinálva is lehet szervezni.
Végül de nem utolsó sorban a vaddisznó lesvadászatok és hajtások - kerti, nagyterítékű hajtások, melyekre egész évben lehetőség van. Leggyakoribb formája a magasleses vadászat de igény szerint a vadászatot itt is kombinálni lehet egyéb nagyvad (őzbak, gím, dám és muflon) vadászatával is. Az elejetett kanok szinte kizárólag érmesek, általában 20 cm felettiek, de nem ritkák a 22-24 cm-es trófeák sem.